2015-ben alakultunk, elsősorban nyáron, a környéken nyaraló gyerek számára kívántunk lehetőséget biztosítani, másrészt az itt élő fiatalokat kívántuk jobban bevonni a vitorlázásba. A BMVI sokféle vitorlázással kapcsolatos tevékenységet foglal magában, legyen az sétavitorlázás, vitorlásjogosítvány vagy vitorlástábor.

A vitorlástáborokból kikerülő utánpótlás versenyzőink a Hullám Vitorlás Sportegyesület színeiben versenyeznek. Az egyesület a Magyar Vitorlás Szövetség és a Somogy Megyei Vitorlás Szövetség tagja. Egyesületünk büszke arra, hogy az elmúlt három évben letette névjegyét a balatoni vitorlás életben és szép eredményeket ért el. A 2017-es esztendőben megmutattuk magunkat már nemzetközi versenyen is O’pen Bic hajóosztályban. Reméljük, hogy 2018-ban is sok élményt és eredményt szereznek vitorlázóink!

VITORLÁSTÁBOR GYEREKEKNEK

6-16 év közötti, úszni tudó gyerekek számára hétfőtől-péntekig tartó turnusokban vitorlástáborokat tartunk. Reggel 9-től délután 6 óráig gyakorlati és elméleti képzésben vesznek részt a gyerekek. Az oktatás kisebb létszámú csoportban történik (max. 15fő), rutinos, fiatal edzők irányításával. Iskolánk a “Vitorlássuli” program tagja, az MVSZ által akkreditált szakmailag elismert képzőhely.

A gyakorlati oktatás, egy komplex és egyben a Balaton legmodernebb hajóparkjával történik. A kétszemélyes Laser Pico hajók mellett  O’pen Bic típusú egyszemélyes hajók állnak rendelkezésre. Rutinosabb tanulóink RS Feva típusú hajókon is vitorlázhatnak. Az edzők motorcsónakkal biztosítják a gyakorlati képzés menetét, így bármilyen helyzetben azonnali segítséget és biztonságot tudnak nyújtani a nebulók számára. Az ebédet a Port Étteremben biztosítjuk, valamint korlátlan Garai Szikvíz áll a gyerekek rendelkezésére..

További információkat a táborokról a letölthető tájékoztatókban találnak.

KEDVTELÉSI CÉLÚ VITORLÁSKISHAJÓ JOGOSÍTVÁNY

Iskolánk 2017-ben 100%-os elméleti és 96%-os gyakorlati vizsga sikerességi mutatóval rendelkezik.

2018-ban legalább három alkalommal tartunk tanfolyamot. A tanfolyam hétfőtől-péntekig tart és a vizsgára a tanfolyamot követő kedden Siófokon (elmélet) és szerdán Balatonmáriafürdőn (gyakorlat) kerül sor. A jogosítvánnyal 12 főig és 20 méterig bármilyen vitorlás hajó vezethető a Balatonon és Európa belvizein.

A tanfolyam és a vizsga elméleti és gyakorlati részből áll. Az elméleti modult 17 éves kortól lehet elkezdeni, míg a gyakorlati részhez a betöltött 18. életévre van szükség. A gyakorlati oktatás egy belga gyártású, modern, 21 lábas hajóval történik (Etap 21i).

A tanfolyam díja 76.000 forint, amely nem tartalmazza a vizsgadíjakat! További információk a letölthető “Jogosítvány” tájékoztatóban találhatók!

SÉTAVITORLÁZÁS

Ha csak szeretne megismerkedni a vitorlázással, akkor ajánljuk sétavitorlázás programunkat. Vitorlás hajóval kapitány vezetésével 6 fő részére, rövidebb és hosszabb túrák egyaránt választhatóak. Időpont egyeztetés szükséges. Pontos árlista és feltételek a letölthető ”Vitorlázás” prospektusban találhatóak.

Versenyzők

A Hullám Vitorlás Sportegyesület 2018-as csapata:
RS Feva: Tósoky Zsófia – Fülöp Noel, Csikós Péter – Gondos Ádám, Ross Olivér
O’pen Bic: Gondos Gergő, Szuhodovszky Balázs, Csikós Balázs, Tósoky Dorottya, Palángi Péter, Ratkóczi Mirkó, Palángi Ádám
Edző: Gáthy Gergely

Versenyek: Balatonmáriafürdő, Keszthely, Fonyód, Ábrahámhegy, Csopak, Balatonfüred, Garda tó (ITA)

VITORLÁSEDZÉSEK EGÉSZ ÉVBEN

Márciustól novemberig vitorlásedzéseket tartunk a vízisporttelepen.

Az edzések díja alkalmanként 1000 Ft/fő. A balatonmáriafürdői és a Festetics Kristóf Általános Iskola alsó tagozatos diákjai számára a részvétel ingyenes.

Az edzések szerdán, pénteken és szombaton 15:00-18:00ig tartanak.

Vitorlázásra alkalmatlan időjárás esetén más sportfoglalkozást végzünk.

ELÉRHETŐSÉGEK

info@bmvi.hu

Telephely: Balatonmáriafürdő “zagytér”

Vezetőedző: Gáthy Gergely

Telefonszám: +36 20 613 0560